Beiratkozás

Gyakori kérdések a beiratkozással kapcsolatban

Mikor van a beiratkozás?

2024. április 18. (csütörtök) 8-19 óra között

2024. április 19. (péntek) 8-19 óra között

 

Mikor válik tankötelessé egy gyermek?

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, de legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik.

Az a  gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé.

Milyen dokumentumokra van szükség?

  1. A gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító
  2. Lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  3. A szülő személyi- és lakcímkártyája
  4. Születési anyakönyvi kivonat
  5. Sajátos nevelési igényű, illetve BTMN  tanuló esetén a szakértői vélemény
  6. Igazoló lap az oktatási azonosító számról (az óvoda állítja ki)
  7. TAJ-kártya
  8. Adókártya, ha van

Jelen kell lennie a gyermeknek a beiratkozáskor?

Szeretnénk, ha a gyermek jelen lenne a beiratkozáskor, de nem kötelező megjelennie.

Külön élő szülők esetében mire kell figyelni?

A külön élő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) a gyermek elhelyezését  követően közös szülői felügyelet   hiányában is együttesen gyakorolják jogaikat, kivéve, ha a különélő szülő  felügyeleti jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette vagy megszüntette. ( mindkté szülő jelenléte, vagy beleegyező nyilatkozat )

Nem magyar állampolgárságú, illetve menekült gyermek esetén mi a teendő?

A nem magyar állampolgárságú gyermek, illetve menekült gyermek akkor tanköteles Magyarországon, ha a menedékjogról szóló törvény rendelkezései szerint a magyar állampolgárokkal azonos jogok illetik meg, a szabad mozgás  és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel   rendelkezik. A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe   történő felvételénél igazolni kell.

A nem magyar állampolgár, amíg megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai  nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása alatt a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Iskolaváltás esetén milyen dokumentumokra van szükség?

  1. A gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító
  2. Lakcímet igazoló hatósági igazolvány
  3. A szülő személyi- és lakcímkártya
  4. Születési anyakönyvi kivonat
  5. Sajátos nevelési igényű, illetve BTMN tanuló esetén a szakértői vélemény
  6. TAJ-kártya
  7. Adókártya, ha van
  8. Tanulányi eredményt igazoló KRTÉTA kivonat, illetve bizonyítvány
Beiratkozással kapcsolatos rendezvények

Iskolába csalogató programjaink leendő első osztályosok részére

2023.11.10. Iskolába csalogató – Kakaó party
2024.03.08. Iskolába csalogató – Károly Róbert Csodavár I.
2024.03.22. Iskolába csalogató – Károly Róbert Csodavár II.
2024.03.12. Nyílt órák leendő elsősök szüleinek (8.00-8.45; 9.00-9.45)
2024.03.13. Nyílt órák leendő elsősök szüleinek (8.00-8.45; 9.00-9.45)
2024. 03. Szülői fórum a Csodavárak alkalmával lesz megtartva.
2024.04.18-19. Beiratkozás

 

Információ a leendő első osztályosoknak

Intézményünk pedagógusai szeretettel várják a 2024/2025. tanévre iskolánkba jelentkező leendő elsősöket és szüleiket!

Az alsó tagozaton egésznapos iskola működik. Két tanító van az osztályban, nagyon jól összeszokott, jól együttműködő párok. •    az egyik magyar nyelv és irodalmat, készségtantárgyakat, •    a másik matematikát, környezetismeretet és készségtantárgyakat tanít.

Az egésznapos oktatás keretein belül tanító pedagógus nemcsak a tanítási órákat tartja, hanem gondoskodik a szabadidő tartalmas eltöltéséről, valamint a tanulók másnapi felkészüléséről is, ami az önálló tanulás keretében történik. A tanító segítségével sajátítják el a gyerekek a különböző tanulási technikákat (időbeosztás, feladatok sorrendje, szóbeli tanulás módszere). A gyerekek a felszerelést általában hétvégén viszik haza. Ez a szervezeti forma a gyermek személyiségének sokoldalú megismeréséhez és fejlesztéséhez a legnagyszerűbb!

Az első osztályok indítását optimális létszámmal tervezzük. A kötelező tantárgyak óraszáma az első évfolyamon heti 24 óra.

A gyönyörű, tágas, jól felszerelt tornatermünk lehetőséget biztosít a mozgásra, az egészséges életmód kialakítására, a különböző sportágak kipróbálására. Minden évfolyamon működik a mindennapos testnevelés. A nagy udvar a levegőzéshez, a mozgásos játékokhoz, az izgalmas fogócskához, bújócskához nyújt teret a jó levegőn. Az iskolánk épületében található a XV. kerületi GMK által üzemeltetett főzőkonyha, amely megfelelő mennyiségű és jó minőségű ételt biztosít az azt igénylő tanulók számára. Az ételallergiás diákok is a számukra megfelelő diétás ételt kapják.

Tanítóink többféle olvasástanítási módszert ismernek, ezek közül a szótagolásra építő / hangoztató-elemző-összetevő / módszert részesítik előnyben, mely a tanulók életkori sajátosságainak megfelelő ütemű haladást tesz lehetővé.

A törvényi előírásoknak megfelelően értékeljük a gyerekeket. Első és második évfolyamon félévkor és a tanév végén szöveges értékelést adunk írásban, illetve szóban folyamatosan tájékoztatjuk a szülőket gyermekük iskolai életéről, tanulmányi előmeneteléről. A harmadik évfolyam félévétől osztályzattal minősítjük tanítványainkat. Fogadóórák, családlátogatások keretében teremtünk lehetőséget a személyes konzultációra.

A lemaradó tanulók felzárkóztatásában fejlesztő pedagógus segít. Feladatuk a tanulásban lemaradók fejlesztése, illetve azoknak a részképességeknek a fejlesztése, amelyek szükségesek a tovább haladáshoz. A különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel gyógypedagógus, valamint iskolapszichológus foglalkozik.

Iskolánkban az etika mellett többféle hit- és erkölcstan foglalkozásból lehet választani. Jelenleg a római katolikus, evangelikus, refomátus, Hit Gyülezete,  MAZSIHISZ és unitárius  hit- és erkölcstan foglalkozások működnek.

Lehetőségeink szerint különböző szakköröket indítunk, ahol mód van a érdeklődő tanulókkal történő munkálkodásra, és a tanulók egyéni érdeklődésének megfelelő foglalkozások megszervezésére. Tanulmányi versenyeken induló tanítványainkat a tanórai differenciálás mellett tehetséggondozó foglalkozások keretében készítjük fel az eredményes szereplésre. Sok kerületi versenyen képviseljük iskolánkat.

A hatékony munkavégzés feltétele az egészséges életmód kialakítására való törekvés. Első osztálytól kezdve lehetőséget nyújtunk tanulóinknak sporttevékenységre a legkülönbözőbb sportágakban.

A negyedik évfolyam kötelező úszásoktatáson vesz részt. A gyógytornára javasolt gyerekek gyógytornász szakember irányításával az iskolában vehetnek részt a számukra megfelelő foglalkozásokon.

Iskolánk helyet biztosít a zeneoktatásnak. A Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolából kihelyezett zenetanárok tanítanak hegedülni, csellózni, zongorázni, fúvós hangszereken játszani.

Nagy jelentőséget tulajdonít iskolánk az idegen nyelv oktatásának. 2. osztálytól tanulhatják diákjaink az angol vagy a német nyelvet az előrehozott intenzív idegennyelvi oktatás keretében.

Könyvtárunkban rengeteg mesekönyv, regény és lexikon található, amire nagyon büszkék vagyunk. Rendszeresen tartunk könyvtári foglalkozásokat. Tanulóink nagyon szívesen járnak a könyvtárba, ami hasznos az olvasási képességük fejlődéséhez. A szabadidőben a pedagógusok Budapest számos nevezetes helyére, múzeumokba, kiállításokra viszik a tanítványokat. Az osztályok rendszeresen járnak színházba, bábszínházba, a Fővárosi Növény- és Állatkertbe. A felkínált programok tárháza végtelen.

2020-ban iskolánk elnyerte az „ÖKO-iskola” címet. A tanórán kívüli tevékenységek közül kiemelten fontosnak tekintjük a környezetvédelemre nevelést. Tisztasági versenyeket szervezünk. Tavasszal egy teljes hetet szentelünk a természet-, a környezet- és az egészségvédelemnek, az adott korosztályoknak megfelelő izgalmas, érdekes programokkal és feladatokkal, melyek mindig hasznos élményeket nyújtanak diákjainknak.

Iskolánkra jellemző a nyitottság, a családias légkör, a szeretetteljes, biztonságos, igényes, szép környezetben történő nevelő-oktató munka. Fő feladatunknak tekintjük az általános műveltséget megalapozó nevelést, oktatást. Nagy hangsúlyt helyezünk az alapkészségek (értő olvasás, írás, számolás) elsajátítására, a kompetencia alapú oktatásra. Fontosnak tartjuk, hogy az idejáró gyerekek jól érezzék magukat, szívesen jöjjenek az iskolába! A szülők pedig biztonságban tudhassák gyermeküket. Célunk az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges készségek és kompetenciák fejlesztésének elősegítése.

Nagyon fontosnak tartjuk a szülőkkel való jó együttműködést, hiszen a gyermekek nevelése közös feladatunk. Számukra nyílt órákat, napokat szervezünk, szülői értekezleteket, fogadóórákat, szülői fórumokat tartunk, s valamennyi rendezvényre meghívjuk őket. A szülői munkaközösség támogató munkájára mindig számíthatunk.

Iskolánknak van a Bogáncs Utcai Iskolásokat Segítő alapítványa, amelyre szívesen fogadjuk a felajánlásokat és az 1%-ot.

Az iskolai diákfórumon, iskolagyűlésen a tanulók is elmondhatják az észrevételeiket, ötleteiket és a véleményüket.

Iskolánk életét számos hagyományos rendezvény színesíti.  Gazdag kulturális -, szabadidős – és sport programokat kínálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A hagyományok között fontos megemlíteni az ünnepélyeket, megemlékezéseket, valamint az egyéb programokat (pl. Mikulás, Luca napi és húsvéti vásár, a karácsonyi gyertyagyújtás, farsangi karnevál, a Környezetvédelmi hét, sportnapok, Meseszínház, Gyermeknap, az Anyák napja, Károly Róbert Napi Vigasságok, Károly Róbert Hét, Apródképző, papírgyűjtés valamint a számos nyári tábor, kirándulások, tanulmányi, kulturális, szabadidős és sport vetélkedők.)

Nagy szeretettel várunk és fogadunk minden iskolánkba érkező kisdiákot.

Iskolánk elérhetősége: Budapest XV. kerület, Bogáncs u. 51-53. Telefonszám: 06-1-307-5739

Körzetünk

A Budapest XV. Kerületi Károly Róbert Általános Iskola, Budapest Főváros Kormányhivatala által kijelölt felvételi körzetének hivatalos listája A felvételi körzetbe tartozó közterületek:

  • Acsa utca
  • Ajándék utca
  • Alag utca
  • Alagi tér
  • llomás köz
  • Anyácska utca
  • Árokhát utca
  • Balló Mátyás utca
  • Belső köz
  • Bem utca
  • Benkő István utca
  • Bogáncs utca
  • Csákó utca
  • Csomád utca
  • Csővár utca
  • Esthajnal utca
  • Ferenczi Sándor utca
  • Géza fejedelem tér
  • Győzelem utca
  • Győztes utca
  • Harsányi Kálmán utca
  • Kanizsai Dorottya utca
  • Károlyi Sándor út
  • Kemény István utca
  • Kosd utca
  • Kovácsi Kálmán tér
  • Közvágóhíd tér
  • Közvágóhíd utca
  • Kurta utca
  • Leander sétány
  • Lenvirág utca
  • Lukácsi Sándor utca
  • Mogyoród útja
  • Morzsa utca
  • Platán utca
  • Sipos tér
  • Szántóföld utca
  • Székely Elek út
  • Szlacsányi Ferenc utca
  • Szőcs Bertalan utca
  • Tarpai tér
  • Tarpai utca
  • Töltés utca
  • Töltés tér
  • Vácbottyán utca
  • Vácduka utca
  • Vácduka tér
  • Vácegres utca
  • Váchartyán utca
  • Vácrátót tér
  • Vághó Ferenc utca
  • Veresegyházi utca

A felsorolt közterületeknél minden esetben a teljes közterület értendő!

Felhívjuk figyelmüket, hogy az iskolák teljes körzethatár listájáról az Észak-Pesti Tankerületi Központ honlapján találnak tájékoztató anyagot, a Tájékoztató anyagok menüpontban.

Sorsolási szabályzat

A Károly Róbert Általános Iskola első évfolyamára jelentkezők felvétele, átvétele, illetve a sorsolással történő felvétel szabályzata

A Károly Róbert Általános Iskola (1151 Budapest Bogáncs u. 51-53.) a sorsolással eldöntendő felvétel szabályozását a

  • A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 49 § -51§
  • 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelete 22.-25.§ (R)
  • 45/2014. (X.27.) EMMI rendelet 13.§( módosító rendelet)

A felvétel rendje: Ha az intézményünk a kötelező felvételi kötelezettsége után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az alábbi rend szerint veszünk fel tanulókat R:24.§ (6).bek. strong>hátrányos helyzetű tanulókat ( előnyben vannak a kerületiek)

sajátos nevelési igényű tanulókat (ha az intézményünk a kijelölt iskola ) különleges helyzetű tanulókat:

  • ha szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő (orvosi igazolás)
  • testvére az adott intézmény tanulója
  • munkáltatói igazolás alapján a szülőjének munkahelye az iskola körzetében található vagy
  • az iskola lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található

Abban az esetben, ha az általános iskola igazgatója valamennyi különleges  helyzetű tanuló felvételi, átvételi kérelmét helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, azt a tanulót kell előnyben részesíteni, aki a különleges helyzetek közül legalább két pontban érintett. Azonos számú feltétel esetén sorsolás útján kell a döntést meghozni.

A különleges helyzetű gyermekek felvételének teljesítése után a szabad férőhelyekre további felvételi kérelmeket is teljesíthetünk. Ha több a jelentkezési kérelem, mint a szabad férőhelyek száma, akkor a felvételről  sorsolással döntünk.

A sorsolásban közreműködők: A sorsolás az érintett szülők számára nyilvános. A Sorsolási Bizottság tagjai: az alsós munkaközösség vezetője, az intézmény Szülői Szervezetének képviselője, a leendő elsős tanítók, az intézmény vezetője, vagy helyettese, jegyzőkönyvvezető

A sorsolás menete: A sorsolás lebonyolításának menetéről, a megtörtént cselekményekről jegyzőkönyv készül, amit a Sorsolási Bizottság tagjai aláírnak. A sorsolás megkezdése előtt a szülők tájékoztatása a sorsolás menetéről , valamint arról, hogy kik közül kell sorsolni, mennyi a jelentkező és mennyi férőhelyre. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell, hogy kik vannak jelen és kik maradtak távol. Az intézmény igazgatójához érkezett kérelmek jelölés nélküli, zárt borítékban a jelenlevők előtt behelyezésre kerülnek a sorsolási urnába. Az urnából a jelenlévő szülők közül önként vállalkozók, ennek hiányában a sorsolási bizottság 1 tagja 1-1 borítékot kiemel, majd jól hallhatóan felolvassa a kérelmező szülő gyermekének nevét, mely azonnal jegyzőkönyvezésre kerül. Mindez addig folytatódik, amíg a rendelkezésre álló férőhelyek be nem töltődnek. A megfelelő számú kihúzott név után ismertetni kell azoknak a nevét, akiket kihúztak, ill. azoknak a nevét, akiket nem húztak ki ( fel kell olvasni a névsorokat ), majd ezeket is rögzíteni kell a jegyzőkönyvben. Meg kell kérdezni a jelenlevőket, hogy észleltek-e szabálytalanságot. A jegyzőkönyvben rögzíteni kell, hogy volt-e bármilyen zavaró esemény, észrevétel, hozzászólás, felvetés a sorsolás lebonyolítása során.

Értesítési kötelezettség: A kérelmező szülőket az iskola bejáratánál elhelyezett hirdető táblán, az iskola honlapján, ill. a beiratkozáskor értesítjük a sorsolás időpontjáról, helyszínéről. A szülőket írásban értesítjük a sorsolás eredményéről. Az elutasítással kapcsolatos döntést HATÁROZAT-ba kell foglalni. Abban fel kell tüntetni a sorsolás eredményét és a köznevelési törvény megfelelő hivatkozását. (Lásd: A jogorvoslat rendje pontot ).

A jogorvoslat rendje: A felvételi ügyekben másodfokon a fenntartó képviselője hoz döntést. ( Köznevelési tv. 37.§ 38.§ és 40.§ )

A szabályzat közzététele: A szabályzatot az érintettekkel a következő módon ismertetjük:

  • Hirdető táblán való közzététel
  • Beiratkozáskor, a kérvény beadásakor való figyelemfelhívás, bemutatás
  • A honlapon való közzététel
Oktatási elveink

Tanulóinknak kompetencia alapú oktatást biztosítunk:

  • Előtérbe helyezzük a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazható tudást.Változatos módszerekkel aktív részesévé tesszük a gyermekeket az ismeretszerzés folyamatában.
  • Az alapfeladatokon túl kiemelt feladatunk a logikai gondolkodás fejlesztése.
  • Lehetőséget biztosítunk a művészeti nevelésben, a zenetanulásban, a sportban való részvételre. / Az érdeklődő gyermekek a Hubay Jenő Zeneiskola kihelyezett tanáraitól tanulhatnak hangszeren játszani. /
  • Az iskolaotthonos rendszer lehetővé teszi a tanórák és a szabadidős foglalkozások egymásra épülését.
  • A számos program szervezésével a szabadidő hasznos eltöltésére neveljük diákjainkat.
  • Valamennyi osztályban szótagoló-hangoztató-elemző módszerrel tanítjuk az olvasást.
  • Előtérbe helyezzük a tanulás tanítását, a kooperatív tanulási technika alkalmazása mellett a drámajáték, a projektoktatás is helyet kap.
  • Nagy hangsúlyt helyezünk a tehetséggondozásra.
  • A felzárkóztatásban logopédus, fejlesztőpedagógus segít.
  • Iskolapszichológus segíti a munkánkat.
  • A gyógytestnevelés helyben biztosított.
Beiratkozáshoz szükséges nyomtatványok