Károly Róbert Általános Iskola története

Bogáncs utcai általános iskola története

1941

Rákospalota Kertváros részében 1941-ben alapítottak először iskolát az akkori Gyóni Géza téren, a mai Alagi téren.

1959

Az ötvenes évek végére a városrész fejlődése következtében a gyermeklétszám nőtt, így szükségessé vált egy nagyobb iskola, melynek épületét 1959-ben kezdték építeni a Bogáncs utcában.

1961

1961. február 5-én adták át az iskolát, kezdetben tornaterem nélkül, hat tanteremmel, ezért az alsó tagozaton váltott műszakban folyt a tanítás.

1976

Közös igazgatás alá vonták az Alagi téri és a Bogáncs utcai iskolát. Az alsó tagozat az Alagi téren, a felső tagozat a Bogáncs utcában tanult

1984

Elkészült az új épületszárny. 25 tantermet, jól felszerelt kémiai előadót, tornacsarnokot és nagy könyvtártermet, aulát foglalt magába az épület, de még két iskolában folyt a tanítás.

1986

Az Alagi téri iskolát a református egyháznak adta át a kerület. Ez újabb nehézséget jelentett, hiszen két osztály nem fért el a Bogáncs épületében. Ezt a két osztályt egy évig a Kossuth utcai iskolába utaztatták.

1988

Az iskola elérte a legmagasabb létszámot. A 699 tanuló 24 tanulócsoportba járt. Délután 16 napközis csoport működött.

Az idegen nyelvet (német, angol) emelt óraszámban, a magyar és matematika tantárgyat nívócsoportban oktatták.

Két korszerű számítógépekkel felszerelt számítástechnika teremben tanították az informatikát, illetve az ugyanilyen jól felszerelt szaktanteremben a háztartási és műszaki ismereteket.

Igazgatók:
  • dr. Máthé Ákosné (1961-1962)
  • Bordács Péterné (1962-1985)
  • Mészáros Hubáné (1985-1999)

Sződliget utcai épület története

Elemi Iskola

Az 1919. év szeptember havában alakult állami Elemi Iskola első igazgatója Szebeni Jenő volt. Kezdetben, a Kossuth utcában és a Fő úton bérelt hat tanteremben folyt az oktatás. Később a város megvásárolta Dr. Kóhn Jakab ügyvédtől az Erzsébet utca (ma Sződliget utca) 26. szám alatti telkét. Itt épült fel a magyar királyi vallás-és közoktatásügyi miniszter úr 47.329/ 1926 VIII/a. ü. o. sz. rendelete alapján a nyolc tantermes iskola, melyet 1928.január 2-án vették birtokba a tanulók.

„Jelzett napon az osztályok tanítóik vezetésével átvonultak az új épületbe, ahol megemlékeztek az új iskola fontosságáról, a felszerelés épségben tartásáról. Méltatták az állam és a város által hozott nagy anyagi áldozat jelentőségét” – írja egy korabeli tudósítás.

Az épületet Dr. Györgyi Dénes műépítész tervezte. Magyaros díszítőmotívumaival Rákospalota egyik legszebb épülete.

1944-ben a tantermek egy részében hadikórház működött.

1945. április 3-án kezdődhetett meg újra a tanítás.

1948-ban az iskola tantestülete és tanulói az aradi 13 hős tábornok tiszteletére emléktáblát készíttettek és helyeztek el az épület falán. Betűit egy-egy forintért vásárolták meg.

Az 1950-es évek végén szülői közadakozásból tornaterem épült. A téglákat újságpapírba csomagolva darabonként hozták a tanulók.

Sződliget Utcai Általános Iskola

1969-ben Szalay Zoltánné igazgatónő vette át az iskola vezetését Onczay László igazgató úrtól, és 1988-ig ő irányította az intézményt. Szabolcsi Elek pedagógiai felügyelő 1982-ben ezt írta: …”az iskola valamennyi pedagógusa minden erejét latba vetve foglalkozik a gyerekekkel.”

1988-ban Molnár István igazgató úr lett az iskola vezetője.

1989. május 24-én jelent meg első alkalommal a Szemfüles, a diákok lapja, hogy tudósítson a legfontosabb eseményekről. A szerkesztőbizottság tagjai ötletes rovatokkal szórakoztatták olvasóikat. Beszámoltak szakköreink – lövész, túra, báb, fotó, biológia, furulya, számítástechnika, színjátszó, rajz, tűzzománc – munkájáról. Sok-sok kiemelkedő teljesítményről, országos és kerületi versenyek győzteseiről, díjazottjairól olvashattunk az évek során.

1992-1993 Általános Iskola és Kereskedelmi Szakközépiskola

Ebben a tanévben kezdte meg tanulmányait az első középiskolás osztály.

1993-2000 Károly Róbert Általános Iskola és Kereskedelmi Szakközépiskola

1993 szeptemberében készült el a korszerű tornacsarnok.

1993. szeptember 24-én vette fel iskolánk Károly Róbert nevét. Azóta minden év szeptemberében megrendezzük a Károly Róbert Napokat. A rendezvénysorozatot névadónk korát, életét idéző műsor nyitja, sportvetélkedők és főzőverseny követi. Ekkor kerül sor a Károly Róbert-díjak átadására is.

1997 márciusában a tetőtérben létesített korszerű, igényesen berendezett számítástechnika teremmel és könyvtárral bővült az intézmény.

Az 1997-98-as tanévben kezdett az első osztály a 13. évfolyamon.

1998–ban ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) vizsgaközpont létesült.

1999

A Bogáncs Utcai Általános Iskolát összevonták a Károly Róbert Általános Iskola és Kereskedelmi Szakközépiskolával

2000

Hozzácsatolták a Vácrátót téri óvodát, és lett Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda.

Három telephelyen, három intézményegység működött, óvoda, általános iskola és szakközépiskola, melynek elnök-igazgatója Molnár István (1999-2010) volt. Majd nyugdíjba vonulását követően Kovács Tibor (2010-2011). A többcélú intézmény jó lehetőséget biztosított arra, hogy egy intézményen belül az óvodától az általános iskolán át el lehessen jutni az érettségiig és a kereskedelmi szakképesítés megszerzéséig.

Az intézményben kiemelt szerepet kapott az informatika és az idegen nyelv oktatása. Az alsó tagozaton iskolaotthonos rendszerben folyt a nevelő-oktató munka, ez lehetőséget biztosított arra, hogy a szabadidős programok, tevékenységek szervesen kapcsolódjanak a tanórákhoz.

2011. augusztus 1. Károly Róbert Általános Iskola

A fenntartó új közoktatási intézményi hálózatot hozott létre. Az átszervezés miatt az összetett intézmény megszűnt, és iskolánk önálló általános iskolaként – megtartva a Károly Róbert nevet- működik tovább.

Igazgatók:

  • Kovács Tibor  (2011-2017)
  • Kőszegi Árpádné  (2017-)